Most kezdhetném azzal, hogy bezárom a blogot, vagy valami ehhez hasonlóan “szép” dologgal. Inkább nem. Valami szép befejezést szeretnék ennek az egésznek.
Na nézzük hogy is volt a dolog:
Tegnap előtt este a szokásos ötpercenkénti köreimet róttam a blogok közt, mikor Izolis-hoz értem. Mindjárt láttam azt a bizonyos, hihetetlen című bejegyzést, de gondoltam biztos valami nagy dolog, inkább a végére hagyom.:D Jobban tettem, mert ha azzal kezdem, akkor a többit biztos nem olvastam volna el.
Az ajánlat:
Izolis egy több mint nagylelkű ajánlatot tett a nagyközönségnek. Mégpedig nem kevesebbet, hogy ingyen hostot kínál 5 embernek. Mindjárt megmozult bennem valami, hisz domain címem van. Igen, a szokásos, megint nem tudtam mit kitalálni. XD
Gondolkodtam, hogy írjak vagy ne. Szerencsére írtam, először egy kommentet, aztán többet is. Végül még aznap este elkészített mindent és ellátott minden szükséges információval.
Tegnap sajnos nem volt időm a dologra, pedig nagyon akartam. Viszont ma, főleg hogy elmaradt az emelt infó, bőven akadt rá időm.
A téma nem túl jó, csak választottam egyet kapásból. Még bújnom kell az oldalakat a Big One után.:D
Ezt a blogot nem törlöm egy darabig (vagy soha, jó lesz emléknek:), mert sokan még biztos ide fognak jönni, nem az újra.
Ha valaki úgy érzi, hogy egy kicsit is jó németből, az légyszi írjon. Nagyon fontos lenne. Ezen múlik a félévi német jegyem. Egyébként csak 4 sornyi segítség kellene, aki ért hozzá, annak pillanatok alatt megvan. Köszi!:P
————————————————————————————————————
You know what? I stay at english. Today, I had to speak in english on lesson. I had to write a higher-level composition for tomorrow…and I chat with strangers in english. So, why should I use hungarian language here? XD
Today, I received very-very good news! I’ve two classmates who were on english language exam. They prepared about 3 months for it…and …THEY DO IT. They do it with success! It’s unbelievable, isn’t it?:O They’re very smart.
BUT, if they did it with succes, then I have to do it with the same result. I HAVE TO…no,no,no. I do not have to. I MUST!:)
Anyway, i’ve just finished my homework, so I’m a little bit tired. Btw it was a lucky day because I didn’t have to do (?)recitation(?) today. But I was scared about it, as I signed it on Twitter.
My form teacher went away. We gave him our presents, he was really happy. We got a little present from him too.:) We got a little bag with our name’s first letter…it is embroidered on it. Sweet.:D It contains a [pogácsa és egy igazi 10 filléres, még a múltból:].
That’s all. This day wasn’t as bad as I expected for. But tomorrow…it is very tiring. Additionally I hate school. Have I ever mentioned it?:O I guess I did.:D
A fenti állításom tartom.:D Megint új barátok, tök jó.:P Leginkább csak egy, de Ő sokban hasonlít rám. Többek közt, hogy ugyanolyan beszédes mint Én.
Hogy jártam? Egy nagyon kedves vermonti sráccal dumáltam, mikor véletlenül megnyomtam egy rossz gombot és bezáródott minden. Azt hittem megőrülök. Miért velem?:O Pedig épp azt írta, hogy mennyire örül, hogy van aki még szereti őket Európában…és még e-mail címet sem cseréltünk.:( Egyébként ma jolly jokerem volt, egymás után 3 amcsit dobott a szerver. Mondtam is, hogyha a következő is amcsi, azt egy egyértelmű jelnek veszem…amcsi lett.
Ma úgy volt hogy suliba megyek, de a buszon majd’ megfulladtam és úgy általánosságban nem éreztem jól magam. Ezért fogtam hát magam és átálltam a túloldalra, vártam a visszabuszt.:D Ahogy hazaértem, ettem pár falatot, aztán órákig aludtam. A sok orrfújástól már vérzik az orrnyálkahártyám, szóval igen kellemes, de legalább lázam már nincs.
Holnap mindenféleképpen mennem kell, mert holnap lesz az osztályfőnök utolsó napja.:S Emellett oltári nagy szívás lesz, mert angolból egy szó nem sok, annyit nem tudok. Oh damn it!
Elkezdtem csinálni az emelt szintű feladatsort, hát azt hittem hogy megőrülök közben. Rohadt nehéz!! Olvasott szöveg értése. Hiányoznak bizonyos részek, helyettesítsem be egy két oldalas szövegbe azt hiszem 7 bekezdést. A szöveget értem, de nem tudom berakni a megfelelő helyre. Vagy talán csak nem betegen kellene csinálni? Kezdek kétségbeesni.:S:( A végén lefújom az egészet.:S
Kb. ennyi volt ma.:) Tudom, igen tartalmas. XD Most látom hogy senki sincs fenn msn-en, csak a magyarok…azokhoz már szólni sem akarok. (Kivéve Fannihoz.:)
Úgy mennék Omeglére, de aztán megint valami normálisat fogok ki és még eggyel több lesz. Lassan Excel-táblában kell tartanom őket. XD
Mivel napok óta beteg vagyok, ma meg még jobban mint eddig, ezért Omegléztem…sokat.:) Ebből kifolyólag csak erről tudok írni.
Egyébként már az arcüregem is fáj, feszül. Lázam is van, de ettől függetlenül holnap suli.
Szóval. Annyit összefoglalóan, hogy az ember egy csomó fajta emberi sorsot megismerhet ezen az oldalon keresztül. Sajos szörnyűeket is, mint ahogy történt velem tegnap.
Ja, még valami. Valami oknál fogva legtöbbször srácokkal dob össze a szerver, eddig azt hiszem csak 3 lány volt. Na mindegy
Szóval tegnap egy velem egykorú finn sráccal beszélgettem…valami rohadt sokat, kb. egy óráig. Közben kiderült, hogy a szülei elváltak és ha ez nem lenne elég, az anyukájának csak egy lába van. Úgy megsajnáltam szegényeket, hogy az valami hihetetlen. Azért érdekes dolog ez. Azt, akin látom hogy milyen rossz élete van, itt Magyarországon, azt nem sajnálom meg ennyire. Érdekes. Az érdeklődési körünk kb. ugyanaz, ő is imádja az angolt, csak persze ők használják is a mindennapi életben, mi meg nem.:S
Nem mellesleg rengeteg finn chatpartnert kapok.:D Biztos azért, mert bazi hideg van kinn, nagy hóval és bennragadnak a házban. …és még Én panaszkodom, hogy csak 10 fok van. XD
Aztán volt egy manchesteri lány is, de vele nem igazán tudtam miről beszélni, pedig kurv@ jól nézett ki!:)
Van még egy franciám is, ő is lány. Pont most jött msn-re…emlegetett szamár.:D A pasija magyar, de kinn tanul náluk. Szóval tud pár szót magyarul. Voltak belőle vicces szituációk. Mondta hogy találjam ki hogy honnan van. Már felsoroltam fél Európát, aztán mondta az egyik országra, hogy: “nem” . Na Én elkezdtem magyarul írni egy csomót. Szegény meg csak pár szót tud. Szóval most tanítom pár dologra, hogy holnap mit mondjon a pasijának…csak semmi csúnyát.:)
A végére hagytam a legjobbat.:) Már biztos tudjátok. Amerikai!!! Chicago-ból…nem a kedvencem, de megteszi. XD Azt hiszem egy évvel idősebb nálam és valami community college-re jár, mert az olcsóbb, vagy valami ilyesmi. Egyébként meglepően rendes volt, sőt, ahhoz képest hogy amerikai.:D Nem nézett le, hogy magyar vagyok, meg ilyenek…még képeket is nézett rólunk, Én meg adtam alá a lovat és elláttam linkekkel.
Volt egy furcsa dolog. Persze már csomótoknál olvastam, hogy az alkoholt nagyon szigorúan veszik. Írtam neki, hogy Magyarország híres a borairól és a pezsgőiről.:D Ő meg írta, hogy még túl fiatal az alkoholhoz, majd pár év múlva. Mondom oké. XD Meg kérdeztem, hogy a korhatár ugye 21 év (nem mintha nem tudnám), és mondta hogy többet tudok Amerikáról mint gondolta, meg hogy le van nyűgözve. XD Vicces.
Aztán beszéltünk a bevándorlásról, hogy az amcsik hogy viszonyulnak hozzájuk. Mondta hogy a legálisakat befogadják, ha törekednek a beilleszkedésre. Az illegálisakat nem részletezte.:D
Aztán hoztam az idióta kérdéseimet. Palackozott víz, baktériumoktól való félelem, a szokásos mindennapi dolgok. Még a faházak és a kaja hátravan…próbálok kedves maradni. XD
Ezután csodálkozott, hogy nálunk kék a víz, meg milyen tiszta.:) Meg hogy nagyon pretty városaink vannak. Eszembe sem jutott, hogy mondjam, hogy nektek is. Mert azok nem pretty-k, nagyon nem…azok awesome, cool, unbelievable, fantastic and everything good. Hoppá, maradunk magyarul.
Mindezek után beszéltünk rólatok, hogy hogy viszonyultok Amerikához és hogy mi a véleményetek. Csak jót mondtam.:) Majd ismertettem terveimet, Ő meg mondta hogy ez a helyes hozzáállás…csak most már nagyon tanulnom kellene (ezt csak én mondom:).
Másról azt hiszem nem volt szó…az időjárás kimaradt, pedig azt mindenkivel megbeszélem, jó angol úriemberhez méltóan. XD
Ezután ment csomagolni, mert ma megy vissza a suliba. Felvett Facebookon, és mondta hogy várja a kérdéseimet. Szóval majd írok neki. Van kérdésem bőven…dehogy van, úgy érzem hogy minden lényegeset tudok, pedig nagyon nem. Megkérdezzem valakinek a biztosítós dolgot? XD
Rajta kívül volt még pár amcsi.:P A legutóbbi egy washingtoni lány, aki elejében kedves volt, de miután megmondtam hogy nem 18, hanem 17 vagyok mint Ő, azonnal bezárt. Stupid bitch…
Volt egy kaliforniaim, aki már ment át a Golden Gate-emen, sajna kocsival, de mondta hogy nagyon ing és bazi nagy és masszív. Imádom.:P Másik kaliforniaim Lake Tahoe-ból volt, vele jó sokáig elbeszélgettem. Messzecsúszóból (hadd ne keressem ki hogy kell írni:) is volt valaki, ő nem volt emlékezetes.
Emellett képviseltette magát Canada is. Na, ha az amcsik jófejek, akkor ők nem tudom mik. Oltári kedvesek meg minden. Teszteltem kicsit. Ugye a How I Met Your Mother-ből az derül ki, hogy a kanadaiak és az amcsik nincsenek jóban. Szóval elkezdtem az amcsikat kicsit leminősíteni, de ő nem használta ki az alkalmat. Csak normális dolgokat mondott róluk. Oké, elhiszem.:P
All in all:
Ez egy őrületesen jó lehetőség barátok szerzésére. Ha Amerikába tévednék, akkor minden nagyvárosban legyen ismerős. XD Persze sok a bunkó és perverz, aki azzal kezdi, hogy “horny?”, ilyenkor mindig mondok valami “szépet”, csak hogy örüljön.
A normálisakat előbb-utóbb felveszem msn-re, de a legtöbbel ott már nem beszélünk. Azt hiszem kettővel szoktam.
Ja tényleg, az elején volt egy berlini srác, na az is oltári jófej volt, többet nem is beszéltünk. Másnap letörölt az msn-jéről.:S Én meg le is tiltottam…bár a többieknél is azt mutatja hogy nem vagyok fenn náluk, és mégis rámírnak. Szóval lehet hogy kár volt. Ráadásul a nagy törölgetésben/tiltásban letöröltem egy jófej lengyel lányt, aki imádja Magyarországot.
Még egy gondolat: Egy nap alatt át lehet szokni az angolra.:D Tegnap reggel belenéztem a tükörbe és belül nem azt gondoltam, hogy: “de szörnyen nézek ki”, hanem azt, hogy: “im look so bad”. Ettől olyan jó kedvem lett. XD
Uppsz, egy kicsit megszaladt a tinta. Pedig még így is kihagytam valamit. Egyet tudok még mondani: Próbáljátok ki, ha eddig nem tettétek. Aki Amcsiban van annak nem fontos, vagyis Én így lennék vele.:) Lényegében Én amcsikat gyűjtök. XD
Egyébként most már mindenkinek kötelező lesz megnéznie ezt:
Nah vagyok.:) Ma nem mentem suliba, mert elég beteg vagyok.:( Alaposan megfáztam, ráadásul most még mehetek az esőben orvoshoz.:( A külön angol ma elmarad. Amúgy meg monitort kellene vennem…nincs kedvem. Majd jövő héten. Most viszont indulunk (Fannival, ő is beteg) az orvoshoz. Bárcsak lenne kocsija!:)
[...]
Most már itthonról jelentkezem. Pár napig nem voltam, mert egy szabad percem sem volt. Attól függetlenül, hogy mára egy csomó dolgom lett volna, azért tegnap délután átmentem Fannihoz, vittem a leckét. Aztán szokás szerint ottragadtam. Mutatott egy tök jó oldalt, amit muszáj kipróbálnotok. EZ lenne. A neve Omegle. Úgy működik, hogy egy totál idegennel összekapcsol a szerver. Semmi kép, semmi név, semmi hangulatjel. Csak beszélj vele, természetesen angolul. Na tegnap egész estig ezzel foglalatoskodtunk.
Már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben. Egyébként is már vasárnap óta fájt a mandulám, meg a torkom, tegnap meg fél csomag zsepit használtam el csak a suliban. Élvezetes így egy nap. Na ugye hazaértem Fannitól..jó későn, akkor már tök fura érzésem volt. Éjszaka nem sokat aludtam, aztán reggel keltem rendesen hogy megyek suliba, annak ellenére hogy semmit sem készültem.:D
Kigyalogoltam a buszmegállóba, bár hangom nem volt, meg mindenem fájt. Én álltam a tömeg közepén, majd jött egy ismerős, aki javasolta hogy tűzzek haza. Én gondolkoztam rajta…pont jött a busz. Már szálltak fel, Én meg szépen kihúztam magam a tömegből, majd hazajöttem.
Már tegnap megbeszéltük Fannival, hogyha nem megyek ma, akkor megyek hozzájuk 8-ra és onnan együtt megyünk az orvoshoz. Ugye rendesen felöltözve, reggel odamegyek…hát Fanni elaludt. XD Na akkor rendet rakott meg minden, addig Én Omegléztem. Indulás előtt felhívta a rendelőt hogy biztos most rendel-e…hát nem…délután 1-től. Na akkor Én náluk maradtam, de kitalálta hogy sütni akar. Azzal is ment a macera, valamit mindig elbénázunk. XD Aztán elmentünk az orvoshoz, nem mondott semmit, csak gyógyszert írt fel.
Hazaértünk…szakadó esőben.:( Jót tett mondhatom. Aztán megint Omegléztünk.:D Ti is rászoktok egy idő után.:)
Nem rég hazajöttem, s lassan megyek Omeglézni.:)
Egyébként úgy volt, hogyha nem megyek suliba, akkor menjek el monitort venni. Na de az nem működik, hogy esőben, betegen rohangáljak a városban.:S Nem mellesleg azt a két monitort fogom keresni, amit Izolis ajánlott.:D Majd jövő héten veszek. Nincs most hozzá erőm, pedig már nagyon kellene, ettől fáj a szemem. Meg ugye jó kicsi, meg sz@r. Azért ideiglenesnek jó volt.
Tudjátok milyenek a diákok. Egy idő után irtóznak a sulitól, főleg szünet után. Na Én most kivételesen nem így voltam.:) Vasárnap este egy kicsit már vártam is hogy folytassuk. Nem kellett volna…
A tegnapi napom tök jól telt, annak ellenére, hogy töri TZ.-t írtunk. Nem lett olyan rossz. Olyan nap volt, mint általánosban…vagyis úgy éreztem, közben persze ugyanolyan mint máskor szokott. A mai nap is ugyanígy telt, bár reggel a nap kezdetét egy kicsit későbbre halasztottam. Még így is beértem. Első órán, angolon, az a meglepetés ért, hogy feleltünk…sokan. Szerencsére Én kimaradtam…huhh…most nem tudtam volna 5-ösre.:S
Na jöjjön a “shocking news”…
Ugye tudjátok, hogy tavaly elkezdték leépíteni a sulimat. Tanárokat küldtek el, szakokat szüntettek meg. Az idén bejelentették, hogy a mi sima gimi szakunk is megszűnik, de a rendszerben levők még végigjárhatják. Gondoltuk ennyivel megúsztuk, most már fél lábon is kibírjuk ezt a szűk 4 hónapot…
…öreg hiba volt!
[Előzmény: Tegnap nem volt az osztályfőnök, mert állítólag továbbképzésen volt...egyedül.]
Ma nagyban állunk a falnál, mindenki tanul a nyelvtan dogára. Szokásos nyugodt iskolai pillanat. Egyszer csak jókedvűen, nevetve(!) jön Editke, hogy tud egy jó pletykát. Gondoltam, megint valami olyasmi, ami nem érint.
A pletyka: Állítólag az osztályfőnök záros határidőn belül elmegy az iskolából.
…enyhén sokkolt, pedig akkor még csak pletyka volt. Természetesen egész nap erről ment a diskurálás.
Árulkodó jel a nap folyamán #1: A magyar tanár késve jött be, azt mondta hogy az osztályfőnök feltartotta.
Árulkodó jel a nap folyamán #2: A német tanárnő pár mp-es gondolkodás után annyit mondott, hogy Ő erről nem tud “semmit”.
Eljött a pillanat…az osztályfőnöki óra. Jókedvűen bejön osztályfőnök, felül az asztalra. Először Boldog Új Évet kívánt, majd kérdezte, hogy hallottuk-e a hírt. Mi tettettük a hülyegyereket. Idézet következik.
Fogják meg az asztal sarkát. … Január 18-ától a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában fogok tanítani…Százhalombattán.
Ezután úgy éreztem, hogy már nem is a mi osztályfőnökünk, mintha nem is tartozna hozzánk.:S Őszintén szólva Nekem sosem volt vele bajom. A tanárok sem szerették (a háta mögött), a legtöbb diák sem. Velem mindig normális volt, segített ahol tudott. Lehet akármit mondani, szeretett minket. Mindig megszerezte a legjobb tanárokat, stb.
Ezután megindokolta a döntését, közben mindig kérdezte, hogy elfogadható indok-e, megértjük-e. Természetesen megértjük. Nem kívánhatjuk hogy legyen munkanélküli. Ugyanis csak Csongrád-megyében 2.000 munkanélküli tanár van, s a környező megyékben még rosszabb a helyzet. Egyértelmű, hogy kihasználja a lehetőséget. Ugyanis már így sincs meg az infótanároknak a min. óraszáma, szóval jövőre még 2-t kiraknak. Jobb elhagyni a süllyedő hajót…ha kiönt a Tisza, akkor meg szó szerint. (A suli közvetlenül a Tisza mellett van.)
Amíg itt van, addig mindent elintézünk. Minket, fiúkat elvisz öltönyt venni, stb. A tablóképeket, illetve a tablót lerendezi. …és most jön a legkedvesebb rész. Ha ezután még valaki mindig rosszat mond rá, akkor az egy nagy %=)”+;§!
Ugyanis, attól függetlenül hogy jövő hét utántól az ország másik felében fog tanítani, mindenben rendelkezésünkre áll. Mind e-mailben, telefonon, vagy akár személyesen is. Ugyanis majd csak később költöznek. Addig busszal (pedig jó kocsija van) jár fel…persze nem minden nap.
Mindezen felül ha szeretnénk eljön a ballagásunkra is, illetve a szalagavatónkra is. Ha ez nem lenne elég…felajánlotta, hogy ha bárkinek is egy kis könnyebbséget okoz, akkor végigüli mind az írásbeli érettséginket, mind a szóbelit. Az egészet. Persze még igényelni kell az igazgatónál.
Na ezek alapján szerintem mindenki csak jót mondhat róla. Szarul érintett az egész, mert sok szép közös emlékünk volt, és sosem volt vele bajom, mert nagyon emberséges volt. Oké, azokon akiken látta hogy sumákolnak, hát azokkal nem…de az már az ő bajuk. Persze mindig voltak összezördüléseink, nem kevés, de azért ez sok. 3 hónappal a cél előtt kell elmennie.
Persze teljes mértékben megértjük a helyzetüket, mi is elmentünk volna a helyében. Legalább mindig mellettünk lesz, attól függetlenül hogy nem is itt fog dolgozni.
Ja, a ráadás: Ő volt az infó tanárunk, aki érettségiztetett volna. Mindent megbeszéltünk hogy mi hogy fog zajlani, most meg kapunk valami totál más libát, aki nem ilyen könnyedén veszi majd a dolgokat.:S Legalább ott lesz majd Ő is.
Még egy dolog. Valószínűleg a kommentekből kiderülne, hogy volt olyan, mikor pár napig Én sem szívleltem. Na de kinél nincs ilyen?
Őszintén sajnálom, főleg hogy már csak egy kevés lett volna hátra. Ja,még hozzátette, hogy vagyunk annyira értelmesek, hogy ugyanígy tudjuk folytatni a dolgokat nélküle is. És igen, igen. Eddig egyszer kaptunk dicséretet. 9. év végén. Most kaptuk a másodikat. Mégpedig, hogy biztos benne, hogy nagyon szép érettségi lesz a miénk, illetve hogy nagyon szereti ezt az osztályt. Nehéz döntés volt, de meg kellett hozni.
A mai nap tanulsága:
Mindig akkor jövünk rá hogy ki volt fontos számunkra, mikor elveszítjük.
P.S.: Jó drámaian adtam elő, de ez van. Fontos része volt az életünknek. Nem tudom hogy fogok így verset tanulni…fel kell ezt még dolgozni.
Ja és ha valaki idetéved a suliból, annak shut up!:)
A mai nap nagyrészt semmittevéssel telt, ami nem is baj a tegnapi után.:)
Sajnos kiment a fejemből, hogy a virslitől rosszul vagyok, így megettem 2-t. Akkor még semmi bajom sem volt, de utána. Már emlékszem hogy minden évben ez van…szép.:)
Egyébként úgy döntöttem, hogy hű leszek hazámhoz, ezért lecseréltem a profilképem erre:
Úgy éreztem, hogy most már muszáj volt…olyan “must”-os.:D Ha már itt tartunk, óriási problémám van. Kellene egy nagy amcsi zászló. Olyan jól mutatna a falamon.:P Szét is nézek, hátha.:)
Na még valami. Tegnap álltam a buszmegállóban (micsoda újdonság…most már nagyon kell Fanninak egy új kocsi:) és hallom ahogy egy srác tök vagányan magyarázza a barátnőjének (gondolom), hogy Ő megnézte az INTERNETEKEN a buszmenetrendet, meg stb. Vagy 3x elmondta hogy Ő milyen jól kezeli a fent említett szolgáltatást. Jájj, ezen már nekem is röhögnöm kellett. XD Hogy 2009-ben….ööö…mármint 2010-ben valaki ilyen baromságot mondjon, pff.
Egyébként egyszer láttam egy videót, amiben NEW YORK-omban megkérdezték a járókelőket, hogy szerintük mi az a böngésző. Hát azon aszaltam akkorát. Valaki csak simán rávágta, hogy az az Internet Explorer. Valaki meg még nem is hallott róla. Meg még volt csomó más is, de ezt még tavaly év eleje körül néztem…asszem…szóval nem emlékszem pontosan.
A lényeg a lényeg (angolul szebb:), hogy még mindig tudnak hülyék lenni az emberek. Most oké, Én is hülye vagyok sok mindenhez, de ahhoz a dologhoz amit nap mint nap (I mean: all day:) használok, csak értek valamennyit. Nincs igazam? (…dehogynem:)
Kifogytam, mára ennyit. Iszok még egy “kis” teát.:P:P
P.S.: Valamiért nem cseréli le a képet, pedig a felh. beállításoknál már ezt mutatja. Na hátha idővel.:)
2010. Ami totál ugyanolyan mint 2009…még.:) Ilyenkor nem is kapcsol még az ember. Na akkor essen pár szó a tegnapi dolgokról.:D Eddig sosem “ünnepeltem” így a Szilvesztert.
Dolgokat, amiket tudni kell:
- Nem terveztem berugni.
- Egész végig szakadt az eső.
- Csak óránként jártak a villamosok…
Volt olyan szerencsém, hogy kocsival mehettem Szegedre. Nem kellett az esőben a buszra várni, stb. Aztán emiatt hamarabb értem be és Fanni még nem volt ott. Úgy terveztük hogy a Sparban veszünk majd “valamit”. Azért ott, mert állítólag az volt nyitva…hát nem volt. Na mindegy, elindultunk hozzájuk…szakadó esőben.
Felértünk csurom vizesen, fáradtan. A francnak volt kedve bármit is csinálni, legszívesebben már aludtam volna…fél 6 körül.:D Szerencsére ott volt Fanni unokatesója és annak barátja. Ők elszórakoztattak…a pia mellett.:)
Halvány fogalmam sincs hogy pontosan miket ittunk (majd Fanni sorolja kommentben:), de az biztos, hogy Fanni unokatesója ért az adagoláshoz. XD Az enyém adagolásához még jobban.:D
Ennek eredményeként hamar beálltam, pedig nem ittam sokat…szerintem. Ezután előkerült a “c” betűs, “igi”-vel végződő dolog. Egyébként el kell mondjam, hogy nagyon ellene vagyok, el sem bírom viselni. Na de egyszer csak ki kell próbálni (dehogy kell). Átkozom a pillanatot mikor a kezembe vettem…egész “éjjel”(=reggel fél 6-tól 7-ig) ezt a szagot éreztem, pedig már semmi sem volt olyan szagú. Na mindegy.
Én már 10-kor indultam volna a városba, de az igaz hogy otthon koccintani kellett…nah ez hiányzott még nekem.:) A lányok természetesen 1000 évig készültek. Lényegében a nagy hűhó a semmiért tipikus esete.:S
Elindultunk a városba, szakadó esőben…gyalog. Engem Fanni vezetett…hisz’ már jogsija is van.:) Sajnos zárva volt az a hely amit kinéztünk, ezért bementünk az első nyitva levő mittoménmibe. Nem sok értelme volt. Azt hiszem egy órát sem voltunk ott. Ezután megint sétáltunk vissza a belvárosból a nem belvárosba (hiába mondanám:). Ezután már csak eltettük magunkat későbbre. Vagyis raktuk volna, mert mi Fannival majdnem 6-ig pofáztunk, Én meg már 06:54-kor keltem…kár volt. Nagyon szarul voltam/vagyok.
Egész délelőtt szenvedtem, meg délután is. Ráadásul elment a busz az orrunk előtt, ezért egy órát kellett várnom a csípős szélben. A buszon hazafelé aztán aludtam.:)
Végülis nagyon jó volt a tegnap este/ma hajnal meg minden. Ráadásul megismertem két szimpatikus embert is.:D
A szülinapom márciusban lesz, addigra ki kell találni valamit.:) Annyi biztos, hogy: “no c.”.
All in all: Ilyen szar első napom még sosem volt. Bár az este feledteti.:) Jövőre szigorúan csak egy pohár pezsgő!:P