Lassan eljön a költözés ideje, de az új blog sehogy sem áll. Egyszerűen semmi időm sincs erre mostanság. Holnap és holnap után szintén nem lesz, mert délután Tesco, így csak este fél 12-re érek haza.
A címet kirakom már most, hogy az a néhány ember aki esetleg könyvjelzőt rakott hozzám, át tudja írni.
Tehát januártól itt leszek elérhető:
Igen, tudom, nagyon fantáziadús, de most már csak azért is “chmanor” maradok.
Karácsony után rohamtempóban fogom előkészíteni a terepet az angol félévi szóbeli vizsgára-, a vállalkozásgazdálkodástan dogára való készülés mellett. Illetve az üzleti terv elkészítése mellett. Szép kis kör lesz ez a félévi vizsga-dolog. :/
Ha már itt vagyok, akkor leírom, hogy ma végre Fannival voltam sok-sok hét után újra. Elmentünk Szegedre vásárolgatni karácsonyra, Én felvettem a megrendelt ajándékokat, kajáltunk egy Fornettiben, aztán -ahogy régen is- átmentem hozzájuk és órákig beszélgettünk. Hiányzott már…nagyon. Közben összefutottunk az egyik volt osztálytársunkkal.
Tehét az elkövetkezendő 2 napban Tesco, Én meg meg vagyok fázva. :/ Szép lesz. Ráadásul 23.-án este fél 12-re érek haza. Próbáljátok meg elképzelni, hogy hogy fogok kinézni Szenteste. LoL
#1 by Phoebe on december 22, 2010 - 3:24 de.
Tulajdonkeppem mi is az a chmanor?:d
A manor meg ertheto, de miert ch?
#2 by Robi on december 22, 2010 - 10:38 de.
Hehe. Ez nagyon egyszerű. Réges-régen oda voltam a Bűbájos boszorkák c. sorozatért, s gondoltam készítek egy erről szóló honlapot. Így áll tehát össze a név: charmed+manor=chmanor.
Aztán mikor blogot akartam indítani, az ég világon semmi sem jutott eszembe. :/ Így ez maradt. Mikor átjöttem rendes tárhelyre, akkor már kérdés sem volt hogy marad-e a név…egyszerűen hozzámnőtt. Ennyi lenne.
#3 by Phoebe on december 22, 2010 - 3:17 du.
igen, erdekes, ahogy az emberhez bizonyos nevek hozzanonek,pl blognevek is
#4 by RustyRush on december 24, 2010 - 11:49 de.
oooo, te is tumblr-es leszel?
) olyan sokan szoktak átt oda (többek között én is
sokkal egyszerűbb ott blogolni a nem professzionális bloggereknek… egyébként, ha már a címnél tartunk: miért nem irányítod átt oda a mostani domained?
#5 by Robi on december 24, 2010 - 3:22 du.
RR: Addig nem akarom, amíg ez a tárhely nem jár le.